A klasszikus tájképek parafrazálásával eltöltött tíz év a szakmai öncélúság határára sodort. Ezután döntöttem úgy ( 2012 ), hogy festményeimmel kapcsolatos vélt vagy valós asszociációkat, a ki nem mondott értelmezéseket a képeimre festem. Ezek adták aztán a művek másodlagos mondanivalóit. Ezek a felülírások a képen, tartalmilag az inoria és az önirónia, a bírálat és méltatás spektrumán mozogtak.

Kieselbach-os képemen az intézmény és a művész, a kép és a kánon kapcsolatát vizsgálom. Az aukciós – ház joggal nagy szakmai reputációja garanciát jelent az ott megjelent festmények magas minőségére. Az összetartozást a website-on tárolt képekre kerülő vízjel hivatott tovább tartósítani.
De attól lesz -e jó egy munka, hogy kieselbach.hu kerül rá, vagy azért kerül rá a brand, mert a mű eleve jó? És ez a kérdés már nem csak az aukciósházról szól, hanem általában veti a fel a kannonizációt végző tekintélyek állandó probáját.