Lyontól egy kőhajításra fekszik Optevoz jelentéktelen falucskája még jelentéktelenebb zsilipezhető patakjával. Itt a legelésző teheneknek szoktak vizet duzzasztani. Nincs rekkenő hőség csak egy huszonnyolc fokos nyári nap. Semmi sem zavarja meg a tájon a mindennapok egykedvűségét, mely első ránézésre nem tűnik úgy, hogy Charles-François Daubigny főművéhez adja a motívumot. Arra a Daubigny életművére rak koronát ez a tájkép, aki az egyébként se túl forradalmi Barbizoni iskolának volt szürke eminenciása. Sok tisztességesen megfestett, de konvencionális képen keresztül gyakorolta be hogyan legyen a festményeken tökéletesen észrevétlen Ő maga, mint festő.

Kevés olyan kép született, ahol a természet áhítata ilyen mértékben szorította vissza a festői kézjegy jelenlétét. A modor, amire a rossz festők támaszkodnak, és ami ellen a jó festők harcolnak, minden képen átüt. Magasabb szinten csak az ecset-kezelés és az anyaghasználat hordozza, rosszabb estben a tárgyválasztásban a képkivágásban és tónusok hangolásában is kiütközik. A modor egy ábrázoló festőnél csak akkor válhat értéké, ha a leképezés erőfeszítésének módszere. Ilyenkor megkülönböztető jel, sőt maga a stílus. Ha azonban maga a leképzés módszere válik üzenetté és a kép fő tárgyává, mint Cézanne estében akkor azt már az ábrázolás határmezsgyéjén túl kell értékelnünk.