Sedelmeyer műkereskedőnek inkább csak egy eladható töltelékképet jelentett ez a táj. A keretezőnek egy szakmai probléma megoldását – ti. hogy a lombok örvényéhez igazodjon a faragott keret ornamense, de ne keljen mégse versenyre vele.
A restaurátornak egy megkönnyebbülés a festmény a mester fiatalkori bitumenes munkái után. A monográfusnak egy kulcsdarab az életműben, mellyel rányithat a maga teremtette Munkácsy-univerzum rejtett tereire. A múzeumigazgatónak kiállítási szenzáció, a miniszternek a nemzeti büszkeségtár újabb darabja. A biztosítónak felsrófolt ár, a szállítónak teher, a múzeumőrnek fontosan védendő tárgy, a teremőrnek pedig kiemelt veszélyforrás az előtte hadonászó filoszok nyitott golyóstolla előtt.
A látogatónak ettől lehet még katarzis, vagy ha sznob, a nagy mesterrel való találkozás mesélhető élménye, a történésznek időutazás, a tájképkutatóknak pedig egy stíluskategória illusztris illusztrációja.
A képen látható két hivatalos személy a militáns oldalról érkezett ugyan, de érzem rajtuk azt a meghatottságot, amely a festmény láttán engem is mindig megkörnyékez. Nálam ezt a hanyagul és durván felvitt zöldek gazdagsága váltja ki, náluk talán az a tapasztalat, hogy ez a kép másokra mekkora hatással tud lenni.
