Sudár Péter // Földesi műterem közelből

Jegyzet, 2010

Egyetemi éveitől, a festészeti kísérleteiben a tiszta festőiség lehetőségeit kutatta. A művészettörténet során, a tiszta festőiségre való törekvés, mind figuratív, mind absztrakt festők programjában megjelenik. Az előbbire a legjobb hazai példa Ferenczy Károly festészete, aki képei esetében, önmaga is csupán kerettémáról beszél, s igazi témaként a festői eszközök (tónus, valőr, fény-árnyék, stb.) játékát jelöli meg. Az absztrakt vonalon pedig, főként a háború utáni absztrakt expresszionistákat említhetjük, akik már a kerettémát is elhagyva törekszenek csak a festészet által létrehozható dolgok realizálására. Tehát a festészetről leszűrve más művészeti ágak és diszciplínák sajátosságait, tisztán a festészet karakterét keresik. Földesi Barnabás festészete periódusonként hol az absztrakt, hol a természetelvű megjelenésből merít, s ezzel közös alapra helyezi azt, amit történeti korszakoktól függetlenül úgy mondunk festőiség.